Szia, kedves erre tévedő!



Van egy izgalmas történet a fejben amit szeretnék papírra vetni és mással is megosztani, hátha akkora örömét leli benne mint én! Ez az első próbálkozásom, úgy hogy lehet néha még elbotlom, és nem úgy sikerül egy-egy fejezet ahogy lennie kell! Ezért kérlek írj kritikát ha nem tetszik és megpróbálok tanulni belőle, de persze ez nem jelenti azt, hogy akkor nem írhatsz ha tetszik!!Annak örülnék csak igazán! (De állítsatok le ha reménytelen írónak találnátok!)

Jó olvasást kívánok!



Ui.: Megpróbálom gyorsan hozni a következő fejezeteket, nehogy ilyen üresen maradjon az oldal! ;)

Üdv. Anabell

Freitag, 14. Oktober 2011

5. Fejezet „Alice”

- Biztos hagyott maga után valami nyomot. Megtaláljuk. - Karolt át Jasper
Lehunytam szemem és koncentráltam, semmi nem jött, úgy mint régen ismét vaknak éreztem magam. Forks -ba az utunk nem tartott tovább mint 2 óra. A gép leszálláshoz készülődött, mindenki türelmetlenül várta már, hogy tovább indulhassunk. Elsők között szálltunk le a gépről, Em és Jasper a csomagokért míg Ros és én a kocsikért mentünk el. 20 perc leforgása alatt megvolt mindenünk és Emmett ahogy tőle már megszokott, nem ismerve a féket, rátaposott a gázra és száguldottunk is a mi régi otthonunk felé. Az autóban tapintani lehetett a feszültséget, senki nem szólt senkihez, mindenki elmerült a gondolataiban.
Mikor szemünk elé tárult, hőn szeretett ázunk, elszörnyedtem. Nem volt már a régi. Meglátszódott rajta, hogy eltelt 20 év és senki nem gondozta. Pedig ez nem vall ránk, soha nem hagytunk magunk után semmit, vagy eladtuk az ingatlant vagy valakit felkértünk, hogy gondozza.
De Forks -ot olyan gyorsan és meggondolatlanul hagytuk el, hogy senkinek még vámpír létünkre se jutott eszébe, hogy a házzal mi lesz. Úgy gondolom mindenki nevében mondhatom, hogy ez a ház, ez a kisváros volt a mi valódi, igazi otthonunk. Ránéztem a többiekre és mindenkin ugyanezt a csalódottságot és szomorúságot láttam, mint ami bennem is volt. De még nem volt késő rendbe hozni és talán az éltünket se, Remélem!

Emmett ébredt fel először a gondolataiból és szippantott bele a levegőbe.
-Érzitek ezt?! Edward?
-Az lehetetlen, ez az illat valahogy más, de kétség kívül olyan mint Edwardé. Valamivel édesebb, de nehéz beazonosítani! Ilyennel még létezésem alatt nem találkoztam, hogy ennyire hasonlítson két vámpír vagy lény illata.- Elemezte ki Jas
-Mit gondolsz Al, lehet ez azé a lányé akit te láttál?- érdeklődött Rosi
- Meglehet! De menjünk be és derítsük ki, mi miatt vagy ki miatt is vagyunk itt! Kíváncsi vagyok mi is áll abban a füzetben.
-Mire várunk akkor még?- tette fel két kezét kérdőn Em

Mint a szellemek úgy suhantunk be a házba és időt nem pocsékolva, egyenesen ahhoz a bizonyos asztalhoz mentünk. Semmi.

-De hát itt semmi sincs!?- értetlenkedett egyből a mi nagy-medvénk.
-Drágám, nem azt mondtad, hogy elkéstünk?
-De, igen, azt láttam! Ma délután idehozta az a lány, és az illat is bizonyítja, hogy járt itt alaki. Nem értem hisz itt minden érintetlen.

És ekkor újabb vízió tört rám.
-Valaki figyel minket!-Ekkor jött egy mély morgás Ros -tól.- Ugyan az a csuklyás, akit még otthon láttam. Az erdő szélén áll és vár!
-Ki az és mit akar?- kérdezte Em miközben már a tájat kémlelte és megakadt azon a bizonyos személyen a szeme.
Ha emberek lennénk észre se vennénk, olyan jól beolvadt a sötétségbe. Számunkra is csak nehezen kivehető volt.
-Egyedül van!-Jelentettem ki
-Mennyünk ki és kérdezzük meg mit is akar.- Vette át az irányítást Jas.

Mindenki bólintott és szinte egyszerre léptünk ki a házból. Elöl Jasper és Emmett haladt, egyfajta testőrök ként, ha még se egyedül lenne akkor mi nagyobb biztonságba legyünk, hiába nem volt rá szükségünk. Így mi a fiuk háta mögött közelítettük meg a várakozó személyt.

-Ki vagy és mit akarsz?- jött a kérdés Emmett -től.
Talán egy kicsit nyers volt, de ő már csak ilyen.
A kérdésre egy gyönyörű kacaj hangzott fel. Arcát továbbra is takarta a csuklya!

-Nem hallottad mit kérdeztünk? Válaszolj!- Tört elő Rosalie -ból a düh!
-Nyugalom!- rátette nyugtatólag Jas, Ros vállára a kezét és folytatta- Felfednéd magad és elárulnád mit keresel nálunk vagy miben is állhatunk rendelkezésedre? - Jas tudta, hogy egy Volturi -val áll szemben, így nem akarta kivívni haragját.
-Természetesen Jasper, minek is rejtegetném magamat tovább, hogy ha egyszer itt maradtam megvárni benneteket.- Jött a válasz az ismerős idegentől.

De ami még egy pillanattal ezelőtt ismerős volt, vagyis a hangja ennek a lénynek, most az arcával is bebizonyította, hogy nem csak ismerős! Egy jól ismert, szeretett személy áll előttünk.
Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte a lányt ahogy leemeli a csuklyáját és feltárja előttünk énjét.
Először torkomra fagyott a szó, de ahogy én úgy többiek sem találták a hangjukat. Ismételten felhangzott az a jól ismert idegen nevetése. Jót mulatott rajtunk!

-Ennyire nem kell elszörnyednetek, nem egy szellem vagyok. És ha jól belegondolok, miattatok lettem az ami.
-Isabella Swan - jött egy sóhajként Jas szájából a felismerés
-Ez nem igazán helytálló! Voltam valamikor Swan, de átváltozásommal ez is megváltozott.
- Volturi lettél?- Szörnyedtem el, mit tettünk? Hiába láttam arany szemeit, nem voltam képes józanul gondolkozni. Csakis az lehet, ezt palástja is bizonyítja, olyan sötét mint az uralkodok-é. Ez, hogy lehet?
-Ezt így nem mondanám, hosszú lenne megmagyarázni, de ma a Bella Black nevet viselem.
- Black?- néztem rá kérdőn, miért Black, olyan ismerősen cseng.
-Amint már mondtam ezt nehéz elmagyarázni, de röviden Jacob Black után vettem fel ezt a nevet.
-A büdös kutya után!- prüszkölt egyet Ros
-Ne merd őt így nevezni! Ő volt az egyetlen aki nem hagyott cserben!- szemei villámokat szórtak.
-Nyugalom Bella, nem úgy gondolta! Igaz Ros?
Ros nem válaszolt, csalódottan figyelte Bellát.
-Ideje indulnom!- Bella
-Ne, kérlek, annyi mindent szeretnék kérdezni és mesélni. Kérlek maradj!
-Sajnálom, ha még akarnék se tudnék maradni, van egy kis elintézni valóm még a …
még dolgom van!
-Elárulnád miért is vártál ránk akkor?-Emmett
- Oh igen, hogyne! Gondolom Alice, volt látomásod, hogy valaki üzenni szeretne nektek, neked.- bólintottam- Tehát azért jöttem, hogy megakadályozzam, hogy valami olyan dolog a kezetekbe kerüljön ami teljes mértékben hozzám tartozik.
-A füzet a tiéd?- Ros
-Az a füzet a naplóm!-Bella
-Ki volt az a lány akit láttam, hogy elhozza és nekem szánja?!- Alice
-Erre nem tudok válaszolni, jobban mondva nem akarok. Legyen elég, hogy nem volt joga hozzá, és azért jöttem, hogy vissza vegyem és mivel tudtam, hogy már úton vagytok ide, úgy döntöttem maradok és elmondom miért is nem találtok semmit! Megszeretnélek kérni benneteket, hogy ne kutakodjatok utánam vagy a lány után. A múlt maradjon múlt! Ne bolygassátok!
-De az a lány meg akarta ismertetni magát velem. Miért pont a naplóddal? Milyen kapcsolatba van veled?
-Igen, tudom! De ez nem a megfelelő módja volt és nem a megfelelő idő. Gondolom eljön még az ideje annak, hogy ismét keresztezzék útjaink egymást és mindent megtudjatok rólam, róla.
-Sajnálom Bells! Annyira sajnálom, hogy magadra hagytunk. Életünk legnagyobb tévedése volt, csak jót akartunk, hidd el!
-Jót akartatok!? Most viccelsz velem ugye?!!! Semmi jót nem tettetek azzal hogy magamra hagytatok, azt hittem belepusztulok, elveszem nélkületek! Te voltál a legjobb barátnőm!
Még Edwardot megértem, mert mi voltam én mellette? Egy gyenge, ügyetlen ember aki nem tudja az érzéseit kontrollálni és beleszeret! De te, még el sem búcsúztál! Akkora szükségem lett volna rád!- Mérges volt és jogosan
-Kérlek bocsáss meg!- oda akartam lépni hozzá és megölelni, de eltávolodott.
-Már rég megbocsájtottam! De most mennem kell!- oda lépett Emmett -hez és megölelte- Köszönöm!- Mindenki kérdőn nézett rá, hogy mégis mit köszön, főleg tőle, de még megse tudtunk szólalni már folytatta is a beszédet.
-Ez egy levél nektek, kérlek együtt olvassátok el és adjatok át üdvözletem Carlisle -nak és Esme -nek.
-Átadjuk és természetesen együtt olvassuk el a leveled. - Lépett mellém Jasper és átvette a papírt.
– Köszönöm! – És mint aki meggondolta magát hozzám lépett és megölelt, fülembe súgta:
- Hiányzol Alice, vigyázz magadra! Mindnyájan vigyázzatok magatokra, örülök, hogy ismét láthattalak benneteket.
-Mi is nagyon.... - de már nem volt ott, mint akit a föld nyelt el. - Most hova lett?

1 Kommentar: