Black Sunshine

2. Fejezet

Behunytam a szemem és felidéztem magamban a látomásom!

Szememet kinyitva ismét megláttam az engem fürkésző tekinteteket, majd meghallottam Jaspert

– Miért kellet eljönnünk, miért nem tudhatja Edward, hogy látomásod volt?

– Azért mert megtiltotta, hogy kutakodjak Bella jövőjében!

– de hát nem is ez volt a célod, magától jött, Bella döntötte el hogy megoszt veled valamit. És amúgy is 17 év eltelt azóta, hogy eljöttünk Forks-ból, nem gondolod, hogy Edwardot se zavarná már, ha információt szereznél?! Mindenki kíváncsi, hogy mi lett Bellával, és reménykedünk benne hogy nem tettük tönkre teljesen az életét!- fakadt ki belőle egyszerre

Ekkor Rosalie és Emmett is megértette miért is vagyis ki miatt is vannak itt.

Mindkettőjük szemében fény gyulladt, hátha olyat láttam ami ismét boldogságot hoz az életünkbe és ahhoz Bella kellet. Mindenkinek fontos volt, valaki ezt mindig is tudta valaki meg akkor jött rá mikor már nem volt itt. Mint például Rosalienak, addig ki nem állhatta míg Edwarddal járt, még örült is mikor Ed úgy döntött hogy elköltözünk.

De amikor látta Edwardot üveges tekintettel a szobájában kuksolni,

Esme szomorúságtól csillogó szemeit,

Jasper elviselhetetlen fájdalmát ami még a ház közelébe se engedte,

az én üres tekintetemet és semmit tevésemet,

Carlisle munkába feledkezését,

De az utolsó cseppet a pohárban nála mégis Emmett szótlanná válása hozta meg, nem mondott hülyébbnél hülyébb vicceket, egyáltalán semmit sem mondott, mint akinek nincs többé mondani valója.

Ekkor döbbent rá Rosalie hogy mit is jelentett Bella a családnak és neki is. Hiányzott neki az az élet, izgalom, őrültség amit az éltünkbe hozott halandóságával. Tudta nélküle már nem teljes a családunk, hiányzott a lélek belőle, amit Bella jelentett!

Merengésemből Emmett mély hangja ébresztett fel

– Alice mond már mi van a kishúgunkkal?

Meglepetten néztem rá, az idejét se tudtam mikor állt velem utoljára szóba

– Ne bámulj úgy mintha űrlényt látnál, inkább mesélj!- majd keresztbe tette kezeit és várt

Ros mosolyra húzta száját ahogy férjét figyelte majd ő is megszólalt,

-Ne csigázz minket Alice!

Én nagy levegőt vettem, leültem a nedves fűre, ahova a többiek is követtek pár másodperc múlva és elkezdtem

– Szóval épp a gardróbban voltam és szörnyülködtem mennyire elhanyagoltam a ruhatáram amikor elsötétült minden- ismét behunytam a szemem, hogy átélhessem azt amit akkor is.

Papirt láttam amire egy kéz irt: 2027. szeptember 10. Majd vissza tértem a jelenbe, de hát ez a mai dátum, töprengtem volna el mikor jött a következő látomás: ismét egy kezet láttam, most jobban megnéztem egy női kéz volt, nem tudtam kié lehet, ismét írni kezdet 2030. szeptember 10. de most ezzel nem ért véget a látomás, egy gyöngyürü lányt láttam nem is akárkit Bella volt az, vagyis azt hiszem.
– Mi az, hogy azt hiszed? Most Bellát láttad vagy sem?- Méltatlankodott Em
– Ha nem szóltál volna közbe már rég tudnád!- morogtam rá
– Szóval Fiatal volt mint amikor utoljára láttuk, mégis más, a haja bronz színűen omlott vállára, csokoládé színű szemét ezer közül is megismerném, mégis nem tudnám száz-százalékra mondani, hogy Bella volt. 38 évesnek kellene lennie, és akit én láttam az egy17 év körüli lány volt. Ha nem láttam volna a szemeit azt mondanám, hogy vámpír lett, de egyértelműen nem volt az!
– Nem lehet, hogy azóta született egy lánya aki megtévesztően hasonlít rá? És őt láttad?-tudakodott Rosalie
– Erre eddig nem is gondoltam, Bellnek születhetett gyermeke, de nem tudnám róla elképzelni, és a látomásaim se ezt bizonyítják, hogy miután elmentünk egyből bepasizott volna. Utolsó látomásaimban ami egy éve elköltözésünk után voltak, azok is egy összetört lányt mutattak, szenvedett!
Nem, hogy új barátja lett volna vagy netalántán még teherbe is esett!!Nem, ez nem Bellára vall! Lehetetlen!- Ráztam meg a fejem!
– Semmi sem lehetetlen- fogta meg a kezem Jas – Akkoriban a látomásaid se voltak tiszták, nem tudhatod mi történt vele!
Ezzel nem vitatkozhattam, bármi megtörténhetett. Gyorsan megráztam a fejem nem akartam bele gondolni mennyi veszélynek is lehetett kitéve, hisz mindig milyen két ballábas volt. Különös érzéke volt hogy vonzza magához a bajt!
– Tételezzük fel akkor, hogy született egy lánya, és ő akart neked üzenni! Mégis mit láttál még?- kérdezte meg Ros
– Szóval, megláttam Bellát, vagyis azt a lányt, egy erdő szélén mint ahogy a mi Forks-i házunk felé sétál, majd felmegy a lépcsőn és benyit az ajtón. Odamegy a letakart asztalhoz, lehúzza a lepedőt és ráhelyez egy bőrkötésű füzetet, majd azt a lapot amire az elején a dátum állt. Ismét írni kezdett, gyöngy betűi nagyon emlékeztet valaki kézírására, de nem tudok rájönni kiére!
Csak egy rövid üzenet volt:
Kedves Alice! Ezt neked szánom, örülnék ha csak ezáltal is de megismernél! R.B.
Majd kinézett az ablakon, mintha csak valakire várna és eltűnt. A látomás megszakadt!