5. Fejezet „Alice”

- Biztos hagyott maga után valami nyomot. Megtaláljuk. - Karolt át Jasper

Lehunytam szemem és koncentráltam, semmi nem jött, úgy mint régen ismét vaknak éreztem magam. Forks -ba az utunk nem tartott tovább mint 2 óra. A gép leszálláshoz készülődött, mindenki türelmetlenül várta már, hogy tovább indulhassunk. Elsők között szálltunk le a gépről, Em és Jasper a csomagokért míg Ros és én a kocsikért mentünk el. 20 perc leforgása alatt megvolt mindenünk és Emmett ahogy tőle már megszokott, nem ismerve a féket, rátaposott a gázra és száguldottunk is a mi régi otthonunk felé. Az autóban tapintani lehetett a feszültséget, senki nem szólt senkihez, mindenki elmerült a gondolataiban.

Mikor szemünk elé tárult, hőn szeretett ázunk, elszörnyedtem. Nem volt már a régi. Meglátszódott rajta, hogy eltelt 20 év és senki nem gondozta. Pedig ez nem vall ránk, soha nem hagytunk magunk után semmit, vagy eladtuk az ingatlant vagy valakit felkértünk, hogy gondozza.

De Forks -ot olyan gyorsan és meggondolatlanul hagytuk el, hogy senkinek még vámpír létünkre se jutott eszébe, hogy a házzal mi lesz. Úgy gondolom mindenki nevében mondhatom, hogy ez a ház, ez a kisváros volt a mi valódi, igazi otthonunk. Ránéztem a többiekre és mindenkin ugyanezt a csalódottságot és szomorúságot láttam, mint ami bennem is volt. De még nem volt késő rendbe hozni és talán az éltünket se, Remélem!

Emmett ébredt fel először a gondolataiból és szippantott bele a levegőbe.

-Érzitek ezt?! Edward?

-Az lehetetlen, ez az illat valahogy más, de kétség kívül olyan mint Edwardé. Valamivel édesebb, de nehéz beazonosítani! Ilyennel még létezésem alatt nem találkoztam, hogy ennyire hasonlítson két vámpír vagy lény illata.- Elemezte ki Jas

-Mit gondolsz Al, lehet ez azé a lányé akit te láttál?- érdeklődött Rosi

- Meglehet! De menjünk be és derítsük ki, mi miatt vagy ki miatt is vagyunk itt! Kíváncsi vagyok mi is áll abban a füzetben.

-Mire várunk akkor még?- tette fel két kezét kérdőn Em

Mint a szellemek úgy suhantunk be a házba és időt nem pocsékolva, egyenesen ahhoz a bizonyos asztalhoz mentünk. Semmi.

-De hát itt semmi sincs!?- értetlenkedett egyből a mi nagy-medvénk.

-Drágám, nem azt mondtad, hogy elkéstünk?

-De, igen, azt láttam! Ma délután idehozta az a lány, és az illat is bizonyítja, hogy járt itt alaki. Nem értem hisz itt minden érintetlen.

És ekkor újabb vízió tört rám.

-Valaki figyel minket!-Ekkor jött egy mély morgás Ros -tól.- Ugyan az a csuklyás, akit még otthon láttam. Az erdő szélén áll és vár!

-Ki az és mit akar?- kérdezte Em miközben már a tájat kémlelte és megakadt azon a bizonyos személyen a szeme.

Ha emberek lennénk észre se vennénk, olyan jól beolvadt a sötétségbe. Számunkra is csak nehezen kivehető volt.

-Egyedül van!-Jelentettem ki

-Mennyünk ki és kérdezzük meg mit is akar.- Vette át az irányítást Jas.

Mindenki bólintott és szinte egyszerre léptünk ki a házból. Elöl Jasper és Emmett haladt, egyfajta testőrök ként, ha még se egyedül lenne akkor mi nagyobb biztonságba legyünk, hiába nem volt rá szükségünk. Így mi a fiuk háta mögött közelítettük meg a várakozó személyt.

-Ki vagy és mit akarsz?- jött a kérdés Emmett -től.

Talán egy kicsit nyers volt, de ő már csak ilyen.

A kérdésre egy gyönyörű kacaj hangzott fel. Arcát továbbra is takarta a csuklya!

-Nem hallottad mit kérdeztünk? Válaszolj!- Tört elő Rosalie -ból a düh!

-Nyugalom!- rátette nyugtatólag Jas, Ros vállára a kezét és folytatta- Felfednéd magad és elárulnád mit keresel nálunk vagy miben is állhatunk rendelkezésedre? - Jas tudta, hogy egy Volturi -val áll szemben, így nem akarta kivívni haragját.

-Természetesen Jasper, minek is rejtegetném magamat tovább, hogy ha egyszer itt maradtam megvárni benneteket.- Jött a válasz az ismerős idegentől.

De ami még egy pillanattal ezelőtt ismerős volt, vagyis a hangja ennek a lénynek, most az arcával is bebizonyította, hogy nem csak ismerős! Egy jól ismert, szeretett személy áll előttünk.

Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte a lányt ahogy leemeli a csuklyáját és feltárja előttünk énjét.

Először torkomra fagyott a szó, de ahogy én úgy többiek sem találták a hangjukat. Ismételten felhangzott az a jól ismert idegen nevetése. Jót mulatott rajtunk!

-Ennyire nem kell elszörnyednetek, nem egy szellem vagyok. És ha jól belegondolok, miattatok lettem az ami.

-Isabella Swan - jött egy sóhajként Jas szájából a felismerés

-Ez nem igazán helytálló! Voltam valamikor Swan, de átváltozásommal ez is megváltozott.

- Volturi lettél?- Szörnyedtem el, mit tettünk? Hiába láttam arany szemeit, nem voltam képes józanul gondolkozni. Csakis az lehet, ezt palástja is bizonyítja, olyan sötét mint az uralkodok-é. Ez, hogy lehet?

-Ezt így nem mondanám, hosszú lenne megmagyarázni, de ma a Bella Black nevet viselem.

- Black?- néztem rá kérdőn, miért Black, olyan ismerősen cseng.

-Amint már mondtam ezt nehéz elmagyarázni, de röviden Jacob Black után vettem fel ezt a nevet.

-A büdös kutya után!- prüszkölt egyet Ros

-Ne merd őt így nevezni! Ő volt az egyetlen aki nem hagyott cserben!- szemei villámokat szórtak.

-Nyugalom Bella, nem úgy gondolta! Igaz Ros?

Ros nem válaszolt, csalódottan figyelte Bellát.

-Ideje indulnom!- Bella

-Ne, kérlek, annyi mindent szeretnék kérdezni és mesélni. Kérlek maradj!

-Sajnálom, ha még akarnék se tudnék maradni, van egy kis elintézni valóm még a …

még dolgom van!

-Elárulnád miért is vártál ránk akkor?-Emmett

- Oh igen, hogyne! Gondolom Alice, volt látomásod, hogy valaki üzenni szeretne nektek, neked.- bólintottam- Tehát azért jöttem, hogy megakadályozzam, hogy valami olyan dolog a kezetekbe kerüljön ami teljes mértékben hozzám tartozik.

-A füzet a tiéd?- Ros

-Az a füzet a naplóm!-Bella

-Ki volt az a lány akit láttam, hogy elhozza és nekem szánja?!- Alice

-Erre nem tudok válaszolni, jobban mondva nem akarok. Legyen elég, hogy nem volt joga hozzá, és azért jöttem, hogy vissza vegyem és mivel tudtam, hogy már úton vagytok ide, úgy döntöttem maradok és elmondom miért is nem találtok semmit! Megszeretnélek kérni benneteket, hogy ne kutakodjatok utánam vagy a lány után. A múlt maradjon múlt! Ne bolygassátok!

-De az a lány meg akarta ismertetni magát velem. Miért pont a naplóddal? Milyen kapcsolatba van veled?

-Igen, tudom! De ez nem a megfelelő módja volt és nem a megfelelő idő. Gondolom eljön még az ideje annak, hogy ismét keresztezzék útjaink egymást és mindent megtudjatok rólam, róla.

-Sajnálom Bells! Annyira sajnálom, hogy magadra hagytunk. Életünk legnagyobb tévedése volt, csak jót akartunk, hidd el!

-Jót akartatok!? Most viccelsz velem ugye?!!! Semmi jót nem tettetek azzal hogy magamra hagytatok, azt hittem belepusztulok, elveszem nélkületek! Te voltál a legjobb barátnőm!

Még Edwardot megértem, mert mi voltam én mellette? Egy gyenge, ügyetlen ember aki nem tudja az érzéseit kontrollálni és beleszeret! De te, még el sem búcsúztál! Akkora szükségem lett volna rád!- Mérges volt és jogosan

-Kérlek bocsáss meg!- oda akartam lépni hozzá és megölelni, de eltávolodott.

-Már rég megbocsájtottam! De most mennem kell!- oda lépett Emmett -hez és megölelte- Köszönöm!- Mindenki kérdőn nézett rá, hogy mégis mit köszön, főleg tőle, de még megse tudtunk szólalni már folytatta is a beszédet.

-Ez egy levél nektek, kérlek együtt olvassátok el és adjatok át üdvözletem Carlisle -nak és Esme -nek.

-Átadjuk és természetesen együtt olvassuk el a leveled. - Lépett mellém Jasper és átvette a papírt.

– Köszönöm! – És mint aki meggondolta magát hozzám lépett és megölelt, fülembe súgta:

- Hiányzol Alice, vigyázz magadra! Mindnyájan vigyázzatok magatokra, örülök, hogy ismét láthattalak benneteket.

-Mi is nagyon.... - de már nem volt ott, mint akit a föld nyelt el. - Most hova lett?

4. Fejezet „Alice”

Jasper -rel, Ros és Em is lejött, majd bepakoltak az új Volvóba.

• Megvolnánk! – hangzott fel bátyám mély hangja
• Indulhatunk! – Csaptam össze két-kezem, hogy a fentiek is meghallják.

Esme a kertből a hátsó bejáraton suhant be. Látszódott, hogy minden porcikájával vágyakozik arra, hogy velünk tarthasson, de tudta ha ő is jönne akkor mindenki velünk tartana. Meg akart minket kímélni Tanya -tól. Nagyon jól tudta mennyire örültünk, hogy pár hetet nélküle tölthetünk el, legfőképpen Ros és én.

• Nagyon vigyázzatok magatokra és jelentkezzetek, ha megérkeztek! – ölelt meg mindnyájunkat.
• Persze anya! – kapta ölbe Emmett és pördült vele párat.
• Mennyünk, mert még nélkülünk startol a gép!

Ebben a pillanatban megjelent Ed a lépcsőfordulóban.

• Hát akkor indulás!

Mindenki beszállt és száguldottunk is a reptérre.

• Alice! – fogta meg kezemet Edward, mikor elindultam a terminálunk felé
• Igen?! – sandítottam rá
• Kérhetnék valamit?
• Mire lenne neked szükséged?
• Készítenél egy képet róla?
• Belláról? Minek az neked?
• Nem Alice, nem Belláról, hanem a lányról akit a látomásodban láttál!

Értetlenül néztem rá, nem értem minek az neki.

• Csak tedd meg kérlek! – nézett mélyen szemembe
• Rendben. – bólintottam
• Köszönöm! – szemeiben kimondhatatlan hála tükröződött – Vigyázzatok magatokra!- és sután megölelt.
• Szia. -búcsúztam én is el
• Sziasztok! – intett a többiek felé és eltűnt az embertömegben!
• Ez meg mi volt? Minek neki kép arról az emberről? Nem elég neki Tanya? – mérgelődött Rosalie
• Nem tudom! De gyere szálljunk fel, mielőtt itt hagynak minket!

Így is tettünk, izgalommal és kíváncsisággal teli szívvel hagytuk el a kifutópályát és emelkedtünk a fellegekbe. Elindultunk egy titkokkal és meglepetésekkel teli jövő felé.

Éppen hogy elértük az utazási magasságot amikor egy újabb vízió tárult elém, gyorsan becsuktam a szemem, hogy ne tűnjön fel senkinek üveges tekintetem. Amikor véget ért a látomás csak egy szót tudtam kinyöszörögni!

• Elkéstünk! – hangom gyengébben csengett, mint egy tollpihe ami épp eléri a földet.
• Micsoda? – Meredt rám kétségbe esett szemekkel Em.
• Mi történt?- Ros
• Mit láttál kedvesem? Honnan késtünk el?
• A lány épp most járt a házunkban és ott hagyta a füzetet.
• Ez hogy lehet? Hisz még 1 hét van szeptember 10-ig. – Értetlenkedett Em
• Megváltoztatta a döntését. – Válaszolt megannyi egyszerűséggel Jas – vagy valaki csapdába akar csalni minket. – ekkor jelentőség teljesen rám nézett.

Tudtam mire vár, hogy elmondjam még mit is láttam az otthoni látomásban. De nem találtam összefüggést a Volturis látomással és azzal, hogy elkéstem, későn láttam meg, hogy megváltozott a jövő. Azt meg végképp nem értettem miért is akarna valaki csapdába csalni minket.

3. Fejezet "Alice"

– Akkor már biztos, hogy nem Bellát láttad, de akkor mégis ki lehet az a lány?- morfondírozott Em- És miért szeretné ha te megismernéd?

– Nem tudom Em, Nem tudom!

– Úgy gondolom én is- Szólt közbe Jasper – hogy kizárhatjuk azt hogy Bellát láttad, de azt nem hogy rokonságba állna vele. De biztosak csak akkor lehetünk, ha utána járunk a dolgoknak. Talán ideje lenne megtudni mi lett Bellával!

– Talán meg kéne osztanunk ezt az új információt Edwarddal is. Nem gondolod Alice?- szólalt meg Ros ismét, miközben elterült a fűben.

– Nem hinném, hogy jó hatással lenne rá, hogy ilyen könnyen túllépet rajta Bells.

– Vagy éppen segítene, neki is tovább lépni! Bella nélkül úgy se lehet ez a család a régi de talán boldogabb, ha végre mindenki le tudná zárni a múltat!

– Nem is tudom, talán igazad van.- igazából nem tartottam, már olyan rossz ötletnek, hogy beavassuk Edwardot is, de hogy ez segítene is rajta, nem hittem volna!

Esme lépett be, halk kopogtatás után a szobámba, ezzel is megakadályozva az emlékezésemet.

– Zavarok?- Kérdezte – Vissza jövök később. – Már lépett is volna ki mikor megfogtam a kezét és lágyan vissza húztam.

– Te soha Nem zavarsz anya, mond miért keresel?!

– Csak meg szerettem volna nézni, hogy hogy állsz a pakolással, és megkérdezzem nincs-e valamire még szükséged?!

– Nem köszönöm, mindenem meg van és már be is pakoltam, csak Emmettékre várok, hogy visszatérjenek a vadászatból és indulhassunk. És hát egy kicsit el is merengtem.

– Ennek örülök!- mélyet sóhajtott és leült az ágyam szélére – Min gondolkoztál?

– A három évvel ezelőtti látomásomra gondoltam! Hogy megváltozott azóta minden!-fújtam ki lassan a bent maradt levegőt.

– Igen, így van.- Szomorúan csillantak meg Esme szemei- Bárcsak ne mondtuk volna el Edwardnak! Kérlek ne érts félre- szabadkozott rögtön- örülök neki, hogy ezáltal sikerült túllépnie látszólag Bellan, de Tanya-t nem tudom lányomként elfogadni, vagy akár Edward párjaként! Szívemben Ezt a helyet már elfoglalták, és nem tudom másnak adni, kedvelem Tanyat ,de nem tekintek a családunk tagja ként rá.

– Igen, szerintem evvel mindenki így van, főleg Rosalie, amióta megtudta, hogy ide költözik, a hideg futkos a hátán, hogy olyannal kell egy fedél alatt élnie aki még nála is hiúbb.

Esme arcán egy apró mosoly jelent meg,

– Igen, ez a probléma Bella -nál nem állt fent! Remélem sikerrel jártok és ha már nem is kaphatjuk őt vissza, de legalább megbizonyosodhatunk arról hogy boldog élete van, és az akit láttál tényleg a lánya.

– Mindent megteszek, hogy időben érkezzem és találkozhassak avval a bizonyos R. B. nevezetű teremtéssel, hogy minél több információt megszerezzünk!

– Tudom kicsim!- simított végig a kezemen

Ekkor látomásom volt, kinyitottam a szemem és rá pillantottam fogadott anyámra.

– Edwardék egy percen belül megérkeznek! Mennyünk le!

Ekkor felálltunk és lesétáltunk a nappaliba, ott vártuk, hogy megérkezzen a kis csapat!

Elfintorodtam mikor megláttam az erdőből kilépő Tanya-t aki teljesen rá volt Ed -re mászva! Em és Ros nem foglalkozva velük egyből befutottak. Izgatottak voltak utazásunk miatt.

– Ne is törődj velük Alice, egy órán belül már itt sem vagyunk!- Vonta meg a vállát, mint akit közel sem érdekel, hogyan változtatja Tanya napról napra meg Edwardot. Pedig nagyon is bökte a csőrét! – Most megyek és átöltözök, majd indulhatunk is!

– Addig hívok egy taxit, hogy ki vigyen minket a reptérre! – de mire befejeztem a mondatot, már el is tűnt.

– Minek a taxi?- lépett be az ajtón Edward és mosolyra húzta a száját!

– Mintha nem tudnád- üzentem neki gondolatban

– Nagyon jól tudom hova készültök, de nem is ezt kérdeztem! Nem értem, hogy a taxi minek kell, amikor én is kitudlak titeket vinni!

– Megtennéd?

-Időm végtelen!

-Hát ha ennyire akarod!- húztam meg a vállam – Legyen! 30 perc múlva indulunk!

-Majd sarkon fordultam és szembe találtam magam az én hercegemmel, ahogy kilép Carlisle irodájából! Rögvest mellettem termett és átölelt erős karjaival. Úgy simultam bele az ölelésbe mint egy kiscica. Amikor egy kép jelent meg a szemem előtt. Egy éjfekete színű köpenyes alak állt a Forks-i erdő szélén, arcát nem láttam, árnyékot vettet rá csuklyája mégis aranyszemei csak úgy világítottak a sötétben!

– Volturi – csúszott ki számon, mire Jasper eltolt magától.

-Mit láttál?- szemeiben a félelem szikrája gyulladt.

-Nem tudom pontosan, egy fekete köpenyes vámpírt, gondolom!

-Akkor igazad lehet, a Volturi hord csak ilyet közülünk.

-Hogy nézett ki?- jött Carlisle is ki a szobájából

-Nem láttam az arcát, csak hogy aranyszínű volt a szeme! Ez nem vall rájuk!

-Ebben igazad van, azóta hogy én eljöttem tőlük nem fordult elő hogy vegetáriánus emberük legyen. Nem hogy katonájuk, pedig a fekete köpeny erre utal!

-Hol láttad?

-Sötét volt, nem tudom!- füllentettem, nem akartam, hogy küldetésünk még azelőtt véget érjen, hogy elkezdöthetett volna! És ha elárulom biztos mindenki jönni akart volna, hogy biztonságba legyünk, de nekem semmi kedvem se volt Tanya-t is magammal vinni!

-Rendben, de szólj azonnal ha valamit még látsz!- Tette rá kezét a vállamra Carlisle – Most pedig megyek dolgozni, Jó utat és jelentkezzetek ha oda értetek!

-Persze apa!- szóltam még utána.

-Mit nem mondtál még el? Szögezte nekem egyből a kérdést Jas.

-Persze hogy őt nem tudom becsapni. Még jó hogy Edward épp elvan „foglalva”!

-Majd az úton elmondom!- súgtam oda neki

-Erre csak megcsóválta fejét és elindult lehozni a bőröndjeinket.

2. Fejezet

Behunytam a szemem és felidéztem magamban a látomásom!

Szememet kinyitva ismét megláttam az engem fürkésző tekinteteket, majd meghallottam Jaspert

– Miért kellet eljönnünk, miért nem tudhatja Edward, hogy látomásod volt?

– Azért mert megtiltotta, hogy kutakodjak Bella jövőjében!

– de hát nem is ez volt a célod, magától jött, Bella döntötte el hogy megoszt veled valamit. És amúgy is 17 év eltelt azóta, hogy eljöttünk Forks-ból, nem gondolod, hogy Edwardot se zavarná már, ha információt szereznél?! Mindenki kíváncsi, hogy mi lett Bellával, és reménykedünk benne hogy nem tettük tönkre teljesen az életét!- fakadt ki belőle egyszerre

Ekkor Rosalie és Emmett is megértette miért is vagyis ki miatt is vannak itt.

Mindkettőjük szemében fény gyulladt, hátha olyat láttam ami ismét boldogságot hoz az életünkbe és ahhoz Bella kellet. Mindenkinek fontos volt, valaki ezt mindig is tudta valaki meg akkor jött rá mikor már nem volt itt. Mint például Rosalienak, addig ki nem állhatta míg Edwarddal járt, még örült is mikor Ed úgy döntött hogy elköltözünk.

De amikor látta Edwardot üveges tekintettel a szobájában kuksolni,

Esme szomorúságtól csillogó szemeit,

Jasper elviselhetetlen fájdalmát ami még a ház közelébe se engedte,

az én üres tekintetemet és semmit tevésemet,

Carlisle munkába feledkezését,

De az utolsó cseppet a pohárban nála mégis Emmett szótlanná válása hozta meg, nem mondott hülyébbnél hülyébb vicceket, egyáltalán semmit sem mondott, mint akinek nincs többé mondani valója.

Ekkor döbbent rá Rosalie hogy mit is jelentett Bella a családnak és neki is. Hiányzott neki az az élet, izgalom, őrültség amit az éltünkbe hozott halandóságával. Tudta nélküle már nem teljes a családunk, hiányzott a lélek belőle, amit Bella jelentett!

Merengésemből Emmett mély hangja ébresztett fel

– Alice mond már mi van a kishúgunkkal?

Meglepetten néztem rá, az idejét se tudtam mikor állt velem utoljára szóba

– Ne bámulj úgy mintha űrlényt látnál, inkább mesélj!- majd keresztbe tette kezeit és várt

Ros mosolyra húzta száját ahogy férjét figyelte majd ő is megszólalt,

-Ne csigázz minket Alice!

Én nagy levegőt vettem, leültem a nedves fűre, ahova a többiek is követtek pár másodperc múlva és elkezdtem

– Szóval épp a gardróbban voltam és szörnyülködtem mennyire elhanyagoltam a ruhatáram amikor elsötétült minden- ismét behunytam a szemem, hogy átélhessem azt amit akkor is.

Papirt láttam amire egy kéz irt: 2027. szeptember 10. Majd vissza tértem a jelenbe, de hát ez a mai dátum, töprengtem volna el mikor jött a következő látomás: ismét egy kezet láttam, most jobban megnéztem egy női kéz volt, nem tudtam kié lehet, ismét írni kezdet 2030. szeptember 10. de most ezzel nem ért véget a látomás, egy gyöngyürü lányt láttam nem is akárkit Bella volt az, vagyis azt hiszem.
– Mi az, hogy azt hiszed? Most Bellát láttad vagy sem?- Méltatlankodott Em
– Ha nem szóltál volna közbe már rég tudnád!- morogtam rá
– Szóval Fiatal volt mint amikor utoljára láttuk, mégis más, a haja bronz színűen omlott vállára, csokoládé színű szemét ezer közül is megismerném, mégis nem tudnám száz-százalékra mondani, hogy Bella volt. 38 évesnek kellene lennie, és akit én láttam az egy17 év körüli lány volt. Ha nem láttam volna a szemeit azt mondanám, hogy vámpír lett, de egyértelműen nem volt az!
– Nem lehet, hogy azóta született egy lánya aki megtévesztően hasonlít rá? És őt láttad?-tudakodott Rosalie
– Erre eddig nem is gondoltam, Bellnek születhetett gyermeke, de nem tudnám róla elképzelni, és a látomásaim se ezt bizonyítják, hogy miután elmentünk egyből bepasizott volna. Utolsó látomásaimban ami egy éve elköltözésünk után voltak, azok is egy összetört lányt mutattak, szenvedett!
Nem, hogy új barátja lett volna vagy netalántán még teherbe is esett!!Nem, ez nem Bellára vall! Lehetetlen!- Ráztam meg a fejem!
– Semmi sem lehetetlen- fogta meg a kezem Jas – Akkoriban a látomásaid se voltak tiszták, nem tudhatod mi történt vele!
Ezzel nem vitatkozhattam, bármi megtörténhetett. Gyorsan megráztam a fejem nem akartam bele gondolni mennyi veszélynek is lehetett kitéve, hisz mindig milyen két ballábas volt. Különös érzéke volt hogy vonzza magához a bajt!
– Tételezzük fel akkor, hogy született egy lánya, és ő akart neked üzenni! Mégis mit láttál még?- kérdezte meg Ros
– Szóval, megláttam Bellát, vagyis azt a lányt, egy erdő szélén mint ahogy a mi Forks-i házunk felé sétál, majd felmegy a lépcsőn és benyit az ajtón. Odamegy a letakart asztalhoz, lehúzza a lepedőt és ráhelyez egy bőrkötésű füzetet, majd azt a lapot amire az elején a dátum állt. Ismét írni kezdett, gyöngy betűi nagyon emlékeztet valaki kézírására, de nem tudok rájönni kiére!
Csak egy rövid üzenet volt:
Kedves Alice! Ezt neked szánom, örülnék ha csak ezáltal is de megismernél! R.B.
Majd kinézett az ablakon, mintha csak valakire várna és eltűnt. A látomás megszakadt!

1. Fejezet „Alice”

20 év! Csak ez van ma a fejemben. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék arra mi lett volna ha..

Mi lett volna ha nem költőzünk el Forks-ból.

Ha nem engedjük, hogy a boldogság elviharozzon mellettünk, mint a gyorsvonat.

Egyetlen személyre volt szükségünk, akit mi kegyetlenül magára hagytunk. Bár nem rosszindulat vezérelt mert tényleg csak jót akartunk, de nem hogy jót nem tettünk, fájdalmat okoztunk, mint Bellának mint magunknak. Mégis a legnagyobb fájdalom Edwardnak jutott. Öt kínozta a bűntudat, a hiány, Bella, a szereleme hiánya és a tudat, hogy mindenkinek fájdalmat okozott döntésével.

És ma különösen nehéz egy újabb évforduló, ez mégsem olyan mint a többi erre a napra vártam már három éve! Látomásom volt, de nem most már jó pár éve, és akkor is 16 éve először Belláról.

Amikor elhagytuk őt Edward megkért, hogy ne kutakodjak Bella jövőjében, hagyjam élni úgy, ahogy az életét élte mielőtt megismertük. Nem tetszett de rábólintottam, de ami magától tárult elém, nem tudtam megakadályozni. Így volt hogy láttam bizonyos dolgokat Bellával kapcsolatban, de mindegyikben egy volt a közös, rövidek és homályosak voltak, mintha csak valaki nem akarta volna, hogy lássam, mégis mindbe éreztem mekkora fájdalmat okoztunk neki. Az első egy év után pedig már semmit se láttam, hiába játszottam ki Edwardot is, akárhogy koncentráltam semmi se jött, olyan volt mintha felszívódott volna a földről, mintha soha nem is létezett volna. Először a legrosszabbra gondoltam, hogy feladta, meghalt. Ezt megosztottam Carlisle-nal is de ő kizártnak tartotta, nem tudta elképezni, hogy valami történhetett vele vagy ne adj Isten megölte magát, nem tudta elfogadni és nem is akarta! Ezért előállt egy olyan teóriával amivel együtt tudott ő is és én is élni, azzal hogy mi van ha az a dolog ami a gondolatait védte Edward elöl, most előlem is megvédi mintha rájött volna hogyan is működik és ezzel a tudással kizárt minket az életéből, úgy ahogy mi is kizártuk őt a mienkből. Nem találtam igazán meggyőzőnek de inkább elfogadtam ezt a verziót, mint hogy a másikba bele is keljen gondolnom. Edwarddal úgy sem tudtam volna szembeszállni, nem engedte, hogy vissza menjünk, nem ellenőrizhettem le hogy minden rendben van-e vele.

De amikor 16 év után újra látomásom lett Bellával majd kiugrottam a bőrömből, ennyi idő után újra boldognak éreztem magam, ezt Jasper is megérezte és úgy sóhajtott fel mintha ezer év után most szívhatta volna be újra a friss levegőt. Neki nem csak a saját bűntudtával és fájdalmával kellett megbirkóznia hanem a miénkkel is, és ez az öröm ami abban a pillanatban átjárt engem feloldozás volt számára, egy pillanatnyi béke! Én abban a pillanatban beleugrottam ölébe és össze vissza csókoltam.

Ekkor nagyon halkan, úgy hogy még a suttogás is kiabálásnak tűnt volna mellette Jasper oda hajolt a fülemhez és megkérdezte, jobban mondva kijelentette:

- Bellát láttad!?

Csillogó szemekkel és hihetetlen boldogsággal a szívemben csak egy aprót bólintottam, nem tudtam megszólalni, megpróbáltam minden apró részletet megjegyezni a látomásból, hogy jól kielemezhessem.

Ez a látomás különös volt, nem csak azért mert hosszú évek óta ez volt az első amiben Bella is szerepelt, hanem úgy éreztem mintha direkt nekem szánták volna, hogy minden információt megkapjak amire nekem szükségem lehet! Ekkor ismét belenéztem abba a két aranyszempárba amibe ismét láthattam az örömet de a kíváncsiságot is! Neki is hiányzott Bella és most csak arra várt hogy megosszam vele mit is láttam. Mikor szólásra nyitotta a száját, de mielőtt egy hang is kijöhetett volna rajta, betapasztottam azt az enyémmel, és huncutul belemosolyogtam a csókunkba.

Amikor elváltunk gyorsan elhadartam a lehető leghalkabban mit is szeretnék.

– Mivel Carlisle és Esme nem tartózkodik itthon, így szeretném ha most gyorsan előkerítenénk Rosaliet és Emmettet! Majd a lehető legtávolabb innen elmesélem mit láttam.

Jasper furcsán nézett rám majd megkérdezte

- Nem akarod Edwarddal is megosztani?

Én csak megráztam a fejem és gyorsan felálltam, majd az ajtóból még visszaszóltam!

– Tiéd Rosalie, én megkeresem Emmettet!

Egyet bólintott és már ott sem volt! Szép kecsesen vonultam le az üveg lépcsősoron amikor meghallottam a tv zümmögését, nem volt rajta hang. Mikor leértem, szembe találtam magam Emmett merev arcával, rám emelte tekintetét aztán vissza a tv-re.

- Miért nincs rajta hang?-Kérdeztem..

Unottan ismét rám nézett és csak megrántotta a vállát. Nem volt mondani valója és ez így ment évek óta!

-Elvitte a cicus a nyelved?-Böktem oldalba, mire talpra ugrott és meglepetten nézett rám!

– Nem is tudtam, hogy csikis vagy!- incselkedtem vele, és nem tudta mire ez a jó kedv.
– Na gyere!- fogtam meg a kezét és elkezdtem húzni az ajtó felé, majd ki az erdőbe, nem ellenkezett csak jött szótlanul utánam.

Már jól bent jártunk a rengetegben, mikor megéreztem Jasper és Rosalie illatát, elkezdtem követni azt, ekkor Emmett is nagyot szippantott a levegőből és megszimatolta kedvese, számára bódító illatát és máris nem mögöttem cammogott mint egy igazi medve, hanem úgy suhant át a fák között mint egy kecses vámpír, pedig Emmet és a kecsesség, megmosolyogtam hasonlatom és utána eredtem. Mikor kiértem egy tisztásra megpillantottam Rosaliet akit épp Emmett már nagyban ölelgetett, majd Jaspert aki eddig kutatva nézte az erdőt, hogy mikor és hol lépek ki.

Tekintetünk találkozott, és egy szempillantás alatt mellé futottam. Mindenki kíváncsian várta miért is kellett idejönniük, nem mintha jobb dolguk lett volna de érezték, hogy valami fontosat szeretnék megosztani velük, csak azt nem hogy miről, kivéve Jaspert!

Black Sunshine

Előszó

Annyiszor legyintett már meg a halál szele, mégse adtam fel soha!

Mindig volt mellettem valaki, aki miatt tovább küzdöttem és megpróbáltam életben tartani magam.

Először a szüleimért próbáltam kerülni a bajt, majd belépett az életembe Edward, mindent megváltoztatva.. Ö érte éltem, bármit megadtam volna, hogy örökre mellette maradhassak, még a halandóságomat is. Bár, ez kevésnek bizonyult, elhagyott, számára nem én voltam a megfelelő. Mégis megajándékozott egy „Kis” csodával, nem tudatosan mégis hagyott nekem valamit amiről soha nem fogom tudni elfelejteni, bármennyire is ezt akarta! Itt maradt nekem a gyermeke, akit a szívem alatt hordtam ki; Renesmee

Ezzel megváltoztatva az egész életemet, amit annyira nem akart, hogy Vámpír legyek és elveszítsem a lelkem, megtörtént, meg kellett, hogy történjen, a kislányomnak szüksége volt rám…….

“Wenn man von jemandem getötet wird, den man liebt, hat man keine Wahl. Wie kann man fliehen, wie kämpfen, wenn man damit dem Liebsten wehtun würde? Wenn das eigene Leben das Einzige ist, was man dem Liebsten geben kann, wie kann man es ihm dann verweigern?

Wenn es jemand ist, den man wirklich liebt?”

Stephenie Meyer - Biss zum Ende der Nacht